Jön a tél.
Testek helyett fűtőtestek mellől
Nézzük, ahogy a köd helyett
Lassan vizes hó szitál.
Ágakról földre cseppenő keservvel,
mint a víz, én is így búcsúzom.
Ne nézz már ilyen szánalmasan,
elvégre nem olyan nehéz,
itt ülni és várni, hogy kipusztulj belőlem,
mint fagyott földből a gyom,
mint kiszáradt fából a penész.
De majd mikor házas leszel, fásult és kövér,
s mint két kövér kölyködben,
benned is már csak lomhán caplat a vér,
mikor köztisztelt doktor leszel,
mert klinikákon gürcölsz évekig,
s ahogy kezeid között
a halál
bőröd alatt a súly úgy nő és úgy szaporodik,
mikor végre jó ember és jó férj leszel,
akinek a kopás kikezdi úgy emlékeit,
mint térde ízületeit,
mikor tüzes vágyaid elcsillapodnak
s tisztes öregúrként kósza hajadba
már csak a saját kezed túr:
majd akkor!
akkor minden szőke
hajszálról eszedbe jutok,
és eszedbe jutok büszkén és konokul.
Sötét szemeimmel és
fehér húsommal fogsz
álmodni éjről éjre,
hogy beleszédülsz a fehérbe,
beleőrülsz a feketébe.
És bőröm hamvas lankái,
melyekre bőszen ráfeszülnél?
Forró sivatag, szikrázó hómező,
elnyelnek és eltakarnak,
mint utolsó, mohó szerető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése